„A befőzés nagyszerű módja annak, hogy kicsalogassuk a családtagokat a konyhába – gyümölcsmagozás közben olyan jókat lehet beszélgetni -, az együtt főzött lekvár pedig úgy össze tud ragasztani két vagy több embert, mint a mogyorós puszedli két felét. Egy üveg zakuszkában ott lapul a nyár, narancsdzsemben a karácsony. De ott vannak azok is, akiktől tanultuk, s az is, amit mellesleg tanultunk: az ennivaló megbecsülése, az epret palántázó, barackfát metsző, gombáért hajolgató, piaci standon fagyoskodó embert tisztelete. Gazdagabb és örömtelibb az élete annak, aki rászán havonta egy-két délelőttöt a befőzés egyszerű műveleteire, és ezt az örömöt egyszerűen és közvetlenül adhatja tovább azoknak, akiket megetet vagy megajándékoz a végeredménnyel. A kötet receptjei az eltehető dolgok természet adta sorrendjét követik a medvehagymától a déligyümölcsökig. A végén szerepel néhány határeset: likőr, fűszerolaj, kence és egy desszert, amely kívül esik a spájz világán. Azt mami küldi” – olvashatóak Saly Noémi bevezető sorai.
Mindezek után a laikusok és a befőzéshez értők többek között az alábbi, majdhogynem éneklő, nem éppen szokványos receptcímek adnak kedvet ahhoz, hogy fakanalat ragadjanak: Zöld szerelem: pesto!; Eper meg a sava-borsa; A mámortó meggy – dzsem és szörp egy csapásra; Csak erős idegzetűeknek! – Zakuszka; Ne nézd, hogy úszik el! (Görögdinnyehéj cukorban); Mutassak fügét?; Bíborba-bársonyba: szilva-lilahagyma kombó; Morcos manók – gesztenyelekvár; Türelemjáték dér utánra: hecsedli; A tavasz előszele: tojáslikőr húsvétra; A fergeteges répakence; Ha harc, hát legyen harc! Ecetes-mézes torma; Kék a kökény, recece; Szóló szőlő, szokatlanul.
„Ebben a könyvben ott van a konyhai csörömpölés, a spájzban kutakodás, a >>jaj, hová is tettem azt a fránya fűszert<<-féle mondatok idillje. Az a fajta konyhai kedély, amit csak az élhet át, aki már próbálta. Aki pedig eddig nem próbálta, annak most itt van a legautentikusabb idegenvezető: Saly Noémi. Nyugodtan rábízhatjuk magunkat, bajunk nem eshet. Nem ültet ő akkora fát, amekkorába belecsorbulna a fejszénk. Csak azt tanítja, amit ő is megtanult – sem többet, sem kevesebbet” – írja a könyv egyik kritikusa.
A Belvárosi Piacon található Stand25 Bisztróban tartott könyvbemutatón Vinkó József, a 40 éves Magyar Konyha Magazin főszerkesztőjének szavaiból kiderült, hogy a havonta megjelenő lapban Saly Noémi Spájz rovata az egyik legsikeresebb oldala a magazinnak. Lévai Anikó, a lap szerkesztőségi bizottságának elnöke (kinek teljes köszöntőbeszéde a cikk végén olvasható) a kötetet a városi, jó értelemben vett urbánus ember szakácskönyveként mutatta be, amely elegyíti a családja javára praktizáló háziasszony és a köz javán munkálkodó értelmiségi nő karakterét, majd közelgő születésnapja alkalmából virágcsokorral köszöntötte a kötet szerzőjét.
Ahogy utóbb Saly Noémi elmondta, örömmel látja a környezetében lévő fiatalabb és kevésbé fiatal férfiak körében, hogy a receptjeit olvasva többen nekiveselkedtek a befőzésnek, és egyikük sem panaszkodott arra, hogy ne lett volna sikerélménye. Az ő „házi felmérése” szerint a Spájz receptjeinek 80 százalékát 15 éves kortól bárki, 90 százalékát pedig bármelyik férfi képes elkészíteni. Noémi azt reméli, hogy az ő könyve azon „igazi” szakácskönyvek sorába fog tartozni, amelynek használói minél több receptnél szamárfülekkel fogják jelezni maguknak, hogy azt az elkészítési módot a következő évben is követni fogják.
* * *
Lévai Anikó köszöntőbeszéde:
Kedves Noémi! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! „Fotelból is lehet várost nézni, csak az nem olyan. Kellenek a hangok, zajok, szagok, a fény és az árnyék, az emberi jelenlét, a valahai és mostani lelkek egymásra rétegződő lenyomatai.” Ezt Saly Noémi várostörténész mondta. Mit mondana Saly Noémi, a Spájz szerzője? Hogy étteremben is lehet enni, csak az nem olyan. Kellenek a hangok, zajok, szagok, hozzávalók, az emberi jelenlét, a valahai és mostani receptek egymásra rétegződő lenyomatai.
A Spájz pont ezeknek az egymásra rétegződött recepteknek a gyűjtőhelye. Ükanyáink, dédanyáink és nagymamáink receptjei mai köntösben: hagyományokkal tartósítva, de a jelennel ízesítve. Olyan könyv, mint amilyen hely is, amit mindig kinyithatunk, amikor hirtelen kell főznünk valamit: szétnézünk a polcokon, vagyis a receptek között, és találunk olyat, amihez nem kell más, csak ami a kéznél van.
Saly Noémi Spájz című rovata évek óta színesíti-szagosítja-ízesíti a Magyar Konyha folyóiratot. De nem véletlenül idéztem a beszédem elején a várostörténészt, hiszen Noémi életének nagy részét Budapest teszi ki. A magyar-francia szak elvégzését követően tanárként, irodalomtörténészként, egyetemi oktatóként, olvasószerkesztőként dolgozott, hosszú évek óta a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa. Számos tanulmány, cikk és könyv szerzője, szerkesztője, fordítója. Saját bevallása szerint szenvedélyesen érdekli Budapest, és azon belül is szűkebb hazája, Tabán története. Legfontosabb témája a kávéházak története, de írt könyvet Kalmár Pál tangókirályról is.
Várostörténeti munkásságáért Podmaniczky-díjat, Zolnay László Pest-Buda díjat, a Kultúraközvetítők Társaságának Fehér Rózsa díját, 2008-ban pedig Budapestért díjat kapott.
Városvédő. És nem gasztroguru, és nem legendás háziasszony, ez fontos, ezt ő mondta magáról. Hangsúlyozni kell, mert a Semmiből is finomat és a most bemutatott Spájz című szakácskönyvek alapján még a végén azt hihetjük, hogy az. Hobbija a befőzés.
Akik ismerik a Magyar Konyhát, és rendszeres olvasói a Spájz című rovatnak, azoknak ismerős lesz ennek a könyvnek a stílusa. Azok tudják, hogy ezzel a könyvvel nem egy szokványos receptkönyvet vihetnek haza, de egy mindennapi konyhában is kipróbálható, ízig-vérig magyar, urbanista (szigorúan jó értelemben) szellemiséget.
Saly Noémivel évek óta együtt dolgozunk azon, hogy a mindkettőnknek fontos és kedves Magyar Konyha gasztromagazin hónapról hónapra tartalmakban, az olvasók konyhája pedig illatokban és ízekben gazdag legyen. A szerkesztőségi munka farvizén pedig rengeteg hétköznapi, gyakorlati feladatot oldottunk meg. Noémivel érdemes megbeszélni, hogyan hasznosítsuk a túl nagyra nőtt tököket a kertben, mit kezdjünk az erdélyi vendégek által nálunk hagyott több zsák vinetával, vagy hogy mentsük meg a lehullott szilvát a cefrés hordótól.
Noémi azt a tudást adja át az olvasónak, ami meggyőződésem szerint az európai gazdasági siker titka: hogy hogyan élhetjük túl egy teli spájz segítségével a hideg hónapokat, hogyan hasznosíthatjuk mindazt, ami nem fogy el a háztartásban nyáron. Ez a mentalitás tette egykor naggyá Európát, és ennek az újrafelfedezése őrizheti meg az unokáink számára a földet.
Cikkeinek nagy értéke, hogy mindezt olyan könnyedén teszi, hogy a konyhában kevésbé jártas olvasó is elhiszi, nem is olyan nagy ördöngösség a rebarbaradzsem, a zakuszka vagy a paradicsomlé tartósítása, nem kell hozzá több évtizedes tapasztalattal rendelkezni, hogy sikerélményünk legyen a konyhában, és tele legyen a kamránk. Receptjei ráadásul több az egyben típusúak: számos ötlettel egészíti ki javaslatait. Kreatív kalandra csábít minket, új meg új íz kombinációk kipróbálására. Irigylésre méltó előny az életben, ha az ember tanácsot kérhet Saly Noémitől – most az olvasóknak lehetőségük van ezeket a tanácsokat egy csokorban megőrizni és hasznosítani. Kívánom mindenkinek azt a jóérzést, amikor szeptember végén végigtekint a polcokon, és üvegbe zárva rámosolyog a kert valamennyi gyümölcse. Siessenek haza és próbálják ki a kedvenc receptjüket! Az enyém a lilahagymadzsem. Jó étvágyat!
