- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/szent-marton-a-szocialis-piacgazdasag-vedoszentje/ -

Szent Márton a szociális piacgazdaság védőszentje

Orbán Viktor a Szent Márton-évet lezáró rendezvényen azt hangoztatta, a társadalmi szolidaritás nem elvont fogalom, hanem konkrét és ésszerű cselekvési mód. Szavai szerint segíteni mindig erőnk és lehetőségeink szerint kell, mindig a szükséges és megfelelő részt adva az arra rászorulóknak. Ez olyan közös munka, amelyben a magyar kormány a katolikus egyházra mint az egyik legfőbb szövetségesére számíthat – tette hozzá.

Fotó: Árvai Károly [1]
Fotó: Árvai Károly

Szent Márton felidézett tettében ragadható meg az a motiváció, amelyben a bevételek és kiadások száraz számoszlopai egy pillanat alatt valódi értelmet nyernek, mert ahhoz, hogy adni tudjunk azoknak, akiknek semmijük sincs, szükségünk van olyanokra is, akiknek van – mondta. Ezért olyan elkötelezett emberekre, vállalatokra és kormányzati politikára van szükség, amelynek szíve és józan esze is van; bármennyire is „végtelen a szívünk, amikor mások szenvedését látjuk, lehetőségeink azonban végesek maradnak” – tette hozzá.

Hangsúlyozta: az irgalmasság parancsa sohasem lehet egyenlő önmagunk tönkretételével; egy ország is csak addig nyújtózkodhat, ameddig a takarója ér, különben csak idő kérdése, és összeomlik a gazdaság.

Fotó: Árvai Károly [2]
Fotó: Árvai Károly

A miniszterelnök arról is beszélt, Szent Márton a magyarok számára nem csupán egy a szentek sorában, hanem olyan személy, akinek a neve egybeforrt a kereszténység felvételével és a magyar állam megalapításával. Története a 21. században olyan mérce, követendő minta, amit érdemes megfontolni: „adja a bátorság példáját a hitért folytatott harcban, az alázatét a hatalom gyakorlásában és a könyörületét a másik emberhez való fordulásban” – fogalmazott Orbán Viktor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és a kormány közös rendezésében tartott ünnepi konferencia záróbeszédében.

A fórumon részt vett mások mellett Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, az MKPK több tagja és Mádl Dalma is.

Fotó: Árvai Károly [3]
Fotó: Árvai Károly

Az MKPK Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából hirdette meg a Szent Márton-emlékévet, amelyhez a kormány is csatalakozott. A programsorozatot tavaly novemberben Áder János köztársasági elnök és Erdő Péter nyitotta meg a Pannonhalmi Bencés Főapátságban.