Szeretem, amikor kultúrák találkoznak és játszanak egymással
2022. december 13.
Szeretem, amikor kultúrák találkoznak és játszanak egymással azonos játékszabályok mellett ugyanabban a sportágban - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök katari újságíróknak nyilatkozva kedden.

A magyar kormányfő a Katarban tartott labdarúgó-világbajnoksággal kapcsolatban arról beszélt, hogy megpróbálja otthonról követni a mérkőzéseket, de – mint megjegyezte – ez nehézségekbe ütközik, mivel nappal dolgoznia kell, így csak késő este jut erre ideje.

Kiemelte, hogy a katari labdarúgó-világbajnokság nemcsak látványos, de izgalmas is. Orbán Viktor egyben nagyra értékelte a szervezést és azt, hogy Katar úgy döntött, a pénzt arra a célra költi, hogy az egész világot vendégül lássa.

Fontosnak tartotta mindemellett, hogy arab országban rendezik meg a labdarúgó-világbajnokságot. A „Ha Rómában vagy, tégy úgy, ahogy a rómaiak teszik” szólást felemlítve úgy fogalmazott, nagyon jó, hogy egy arab országban látják vendégül a világot, amelynek így tiszteletben kell tartania a helyi szokásokat és szemléletmódot.

Mint mondta, ez nemcsak a labdarúgás, de az eltérő életfelfogás megértése szempontjából is fontos.