Szeretet a szigorúság mögött
2017. október 9.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte a hétvégén a Csibész Alapítvány. Az ünnepi rendezvény megnyitóján szimbolikusan átadtak az alapítvány vezetőinek két tonna lisztet, amit a Magyarok Kenyere Programban a székelyföldi gazdák gyűjtöttek.

Kétnapos rendezvénnyel ünnepelte az alapítása óta eltelt negyed évszázadot a Csibész Alapítvány. A szombati megnyitón elsőként Gergely István, az alapítvány elnöke köszöntötte az összegyűlteket, felelevenítve munkája kezdetét. Beszédében mintegy tanácsként is kiemelte: szigorúságodban is szeresd a rád bízott árvákat, gyermekeidet, unokáidat, hogy azt megérezzék, és akkor ők megbocsájtják neked bűneidet, hibáidat – azaz úgy légy szigorú, hogy mögötte érezzék szereteted.

Kolumbán Imre az alapítvány keretében működő műhelyek − varroda, asztalos- és autószerelő műhely − létrejöttét, tevékenységét ismertette az összegyűltekkel, amelyek által megélhetési lehetőséget is tudtak, illetve tudnak biztosítani Csibész családjuk tagjainak. Beismerte ugyanakkor, a 25 év alatt éltek meg sikereket, örömöket és bánatot is. Pozitív példaként említette azt a neveltjüket, aki az egyetem elvégzése után külföldön vállalt munkát, ott alapított céget, és jelenleg mintegy száz hazai alkalmazottat foglalkoztat. Negatív tapasztalatként pedig azt a fiút említette, aki jelenleg börtönbüntetését tölti Máltán.

Fotó: Sándor Csilla – orbanviktor.hu

Kammerer Ágnes, a magyarországi testvéralapítvány vezetője, Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának megbízott vezetője és Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere is méltatta az alapítvány tevékenységét. A városvezető továbbá az önkormányzat nevében Pro Urbe-díjjal tüntette ki a Csibész Alapítványt az árva és félárva gyermekek felkarolásában és útra indításában végzett munkájáért.

Az eseményen szimbolikusan átadtak az alapítvány számára a Magyarok Kenyere Programmal a székelyföldi gazdáktól összegyűjtött búzából őrölt lisztből két tonnát. Haschi András, a székelyföldi programért felelős Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesületének elnöke elmondta: a Magyarországon hét éve indított programot idén az egyesületük által itthon is megszervezték, amelynek célja az volt, hogy a székelyföldi gazdák búzaadományaiból őrölt liszt, rászoruló székelyföldi fiatalokhoz, gyermekekhez jusson el. A cél a megvalósításához több mint kétszáz Hargita megyei gazda járult hozzá mintegy 15 tonna búzával, amelyből nyolc tonna lisztet őröltek. Mint mondta, a nyolcezer kilogramm lisztet négy intézménynek ajánlják fel: az így adományozott két-kétezer kilogramm liszt pedig számításuk szerint egy évig napi 4–5 kenyeret biztosít a rászorulóknak.

Fotó: Sándor Csilla – orbanviktor.hu

 

* * *

Gergely István köszöntőbeszéde:

Huszonöt év…

… ami igazából harminc.

Harminc évvel ezelőtt költöztek be ugyanis az első csibészek – az akkori csíksomlyói árvaházból kinőtt fiatalok, akiknek nem volt családjuk, nem voltak barátaik, rokonaik, akiknek támogatásával elkezdhették volna a felnőtt életüket – a csobotfalvi parókiára. A parókia udvarán lévő épületek zeg-zugaiba fogadta be őket Gergely István, Tiszti, akkori csíksomlyói plébános, aki, a kommunista hatalom tiltása ellenére folyamatos, élő kapcsolatban volt a gyermekotthon lakóival, és köztük járva, velük beszélgetve felismerte azt a reális igényt, amire az akkori szociális háló nem terjedt ki: a gyermekotthonokban felnőtt, 18. életévüket betöltött fiatalok gyakorlatilag az utcára kerültek, ha nem volt, aki befogadja őket, az állam ugyanis tovább nem gondoskodott róluk, nem támogatta a lakhatásukat, munkahelykeresésüket.

A csobotfalvi plébániára bekérezkedő fiatalok száma egyre nőtt, lassan kinőtték az épületet, és Tiszti, munkatársaival együtt felismerte: hivatalos keretet kell teremteni a „csibészetnek” ahhoz, hogy bővíteni lehessen a segítségnyújtás lehetőségeit, ezért hozták létre a Csibész Alapítványt. Ennek idén, 2017-ben éppen 25 éve.

A kerek évforduló megünneplésére október első hétvégéjén gyűltek össze Csíksomlyón mindazok, akik valamilyen minőségükben a csibész-családhoz tartoznak: munkatársak, volt- és jelenlegi gondozottak, hazai és külföldi támogatók és szimpatizánsok, mindazok akik magukénak érzik a „csibész-lelkületet”.

A kétnapos ünnepség első napján a Jakab Antal Tanulmány Ház nagytermét töltötték meg zsúfolásig az egybegyűltek, ahol Gergely István, a Csibész Alapítvány elnöke, majd Kolumbán Imre, az alapítvány ügyvezető igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, de köszöntő levelet küldött az ünneplőknek Lévay Anikó, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének felesége, megjelentek Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviselői, és tiszteletét tette Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, aki ezúttal Pro Urbe díjjal tüntette ki az elmúlt két és fél évtizedes tevékenységének elismerése jeléül a Csibész Alapítványt.

Fotó: Sándor Csilla – orbanviktor.hu

Az ünnepséget szép számmal megtisztelték az alapítvány hazai és külföldi támogatói, a színpadon sorra követték egymást a felszólalásaikkal azok a németországi, svájci, magyarországi nagylelkű emberek, akik az elmúlt évtizedeken igennel válaszoltak a csibészek felkéréseire, akiknek adományai, szervező munkája, önzetlensége és nagylelkűsége lehetővé tette a Csibész-házak megvásárlását, a Csibész-műhelyek létrehozását és felszerelését, az alapítvány gondozottjainak ellátását, orvosi kezelését, taníttatását. És hogy a beszédek sora unalmassá ne váljon, az egykori csibészek hajdani, ez alkalomra újra összeállt Apostol boys együttese többek között saját szerzeményű dalokkal tették színesebbé az ünnepet.

Az esemény külön színfoltját képezte a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesületének felajánlása: a Magyarok kenyere program keretében két tonna kenyérlisztet adományoztak az alapítványnak.

Az ünnepség második napja a csíksomlyói plébániatemplomban megtartott, hálaadó szentmisével kezdődött, majd a rendezvényen is jelen lévő Fodor Pál által képviselt Fodor család nagylelkű adományozása nyomán a Csibész Alapítványnak otthont adó Fodor-ház udvarán közös ebédre gyűltek össze a vendégek, munkatársak, gondozottak, illetve a meghívásnak eleget tévő csobotfalviak. Aki kíváncsi volt, hogy milyen is ma az egykori otthona, a hajdani somlyói árvaházban tehetett nosztalgiakörutat, ezt követően köszöntötte a jelenlévőket Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, felolvasták az alapítvány egyik legrégebbi támogatójának, Hans-Peter Zürcher svájci lelkésznek a köszöntőlevelét, majd a mai csibészeké lett a főszerep: az alapítvány házaiban élő gyerekek rövid produkcióikat mutatták be, végezetül pedig az Árvácska együttes A három legényke című mesejátéka zárta az ünnepet.

Köszönjük támogatóinknak és vendégeinknek, hogy velünk ünnepeltek!