„Brassótól éjszakkelet felé esnek a megye magyar községei, a hosszan elnyúló s úgy nevezett „négy falu”, meg a csoportos, elhelyezkedésű „három falu” és azután még három; elszórt fekvésű falu a síkságon. Tehát összesen tíz; ezekben élnek régtől fogva az úgy nevezett csángók. A csángó elnevezés jelentése bizonytalan; talán korcsot vagy csatangolót jelent. Nagyobb részük Moldvaországban a Szeret partjain, Bákó és Román városok tájékán tengődik.
Honnan eredtek e csángók, mikor telepedtek Brassó vidékére: nem lehet biztosan tudni. A Barczaság hajdan a Székelyföldhöz tartozott s székely őslakóihoz idővel kun-besenyő (moldvai csángó) elemek, majd a Barczaság négy szorosának őrizetére rendelt székely határőrök csatlakoztak. Így keletkezhetett Hétfalunak (Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu, továbbá Tatrang, Zajzon, Pürkerecz) és a másik három (Ujfalu, Krizba és Apácza) barczasági falunak mai csángó magyar népe.
A hétfalusi csángók jobbadán székelyes megjelenésű, jól megtermett, erős csontú emberek; gyermekkoruk óta megedzi őket a viszontagságos, kemény munkájú élet. A nehéz munkától a fehérnép korán öregszik. Mostoha gazdasági helyzete sokféle ügyességet fejtett ki a csángóban. Szűk földjéből kiteremti háza szükségleteit; nagy gyakorlata van az erdőgazdaságban, a gyümölcstermesztésben és állattenyésztésben: Többféle mesterségben jártas, született kőmíves és ács. Ügyes, de óvatos kereskedő; hajdan messze földön híres fuvaros volt. Magasabb értelmiségi pályára azonban aránylag kevés csángó kerűl. Nagyon takarékos, de egyházára nem ritkán bőkezűleg áldoz.”
A fenti sorok „Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben” című kiadványból, ifj. Herrmann Antal tollából származó írás egy része a „A hétfalusi csángók” leírásáról, és a XX. Csángó bált megnyitó Trócsányi László is többek között ezen részletből idézett a bált megnyitó köszöntőbeszédében. A magyar alaptörvény szerint Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megtartására irányuló törekvéseit, és a szülőföldön való boldogulásukat.
Trócsányi László kiemelte a csángók kivételes helytállását és hűségét, magyarságuk megőrzését. Néhány évtizede Magyarországon még kevesen és keveset tudtak létezésükről, a nagyvilágban pedig jóformán semmit. A moldvai magyar népköltészet azonban mára a világ szinte minden jelentős pontjára eljutott, és a magyar kultúra szerves része. A csángó nyelvjárás és művészet nemcsak minket, magyarokat gazdagít, hanem Romániát is, ahol élnek, és egész Európát – hangsúlyozta a miniszter, aki szerint nem véletlen, hogy az európai kisebbségvédelem immár évtizedek óta foglalkozik a csángók ügyével. A magyar összefogás és kölcsönös felelősségvállalás ékes példája a moldvai magyar oktatási program, amelynek köszönhetően 31 oktatási helyszínen 2064 gyermeket tanít 45 szakember magyar nyelvre.
A miniszter szerint ugyanakkor nem szabad elkényelmesedni, mert bár az igazi érték örök, de nem elpusztíthatatlan. A kultúra, a nyelv és a népcsoport fennmaradásához az elmúlt évtizedekben lerakták az alapot, most a megerősödés és építkezés ideje van. „Történelmi pillanatban vagyunk ma, éljünk vele” – mondta Trócsányi László, hozzátéve: a munkában mindenkire szükség van.
A jubileumi rendezvény – amelynek fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt – az előző tizenkilenc bál legjobb műsoraiból kínált válogatást az új helyszínen, a SYMA Rendezvénycsarnokban. A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség által szervezett programon „Visszapillantás” mottó alatt színpadra léptek idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek Pusztinából, Magyarfaluból, Forrófalvából, Klézséről, Somoskáról, Trunkból, Gyimesből, Setétpatakáról, Hétfaluból, és az elmúlt évek fellépői közül most is ott volt Petrás Mária, a Dresch Mihály Quartett és a Zurgó együttes.
A színpadi műsoron túl filmbejátszást láthatott a közönség a csángókutató néprajztudóssal, Domokos Pál Péterrel készült interjúból, aki Székelyföld szülöttjeként a csíksomlyói búcsún találkozott először csángókkal, s miután Bartók Béla és Kodály Zoltán a magyar népzenei kutatásuk során nem látogattak el a csángókhoz, ő maga kezdte el felkutatni a hegyeken túl élő magyar népcsoport népdalait. Idén személyesen nem lehetett a Csángó bálon Kallós Zoltán, aki szintén sokszor járt Csángóföldön, s énekeltette el az ott élőkkel az ősöktől tanult énekeket. Miközben a vetítővásznon Kallós Zoltán csángóknál tett útjairól lehetett fotókat látni, a színpadon négy idősebb fellépő mesélt arról, hogyan emlékeznek a vele való első találkozásukra, vagy hogy hogyan tanulták meg a néprajzkutatótól a dorong használatát.
Mikor a vetítővásznon megjelentek azok a művészek, akik az elmúlt évtizedekben szívükön viselték és a nagyvilág felé közvetítették a csángó kultúrát, de ma már nem lehetnek közöttünk – többek között Kobzos Kiss Tamás és Erdélyi Zsuzsanna – a színpadon gyertyafény mellett hangzott fel a Csángó miséből a Kyrie sorai.
A hagyományokhoz híven a színpadi műsor mellett több teremben tartottak programokat (táncházat gyerekeknek, koncertet és énektanítást), majd a nézőteret átrendezve hajnalig tartó nagy csángó táncház vette kezdetét. A bálhoz kapcsolódóan állították ki Petrás Mária keramikus alkotásait, Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke bemutatta Diósi Felícia Csángó élet című könyvét, és átadták a Petrás Incze János Díjat is, idén Lászlófy Pálnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnökének.