- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/ujra-a-lovasok-otthona-a-megujult-nemzeti-lovarda/ -

Újra a lovasok otthona a megújult Nemzeti Lovarda

Bő tíz évvel ezelőtt a nagy hagyományokkal rendelkező Nemzeti Lovarda épületegyüttesének jövője bizonytalanná vált. A magyar lovas közösség ezekben az időkben azonban olyan példás összefogást tanúsított, ami nemcsak, hogy megmentette a Tattersall néven ismertté vált lovardát, hanem mostanra minden eddiginél fényesebb jövőt biztosított neki. A Nemzeti Lovardáért Alapítvány és a kormány együttműködése révén pedig 2018 utolsó februári hétvégéjén átadták a 3,2 milliárd forintnyi állami támogatásból újjáépült Nemzeti Lovardát.

„Példaértékű összefogással védték meg a nemzet lovardáját a lovasok, akik célként tűzték ki, hogy e terület olyan szakmai, oktatási és versenyközponttá váljon, ami esetében soha többé nem merül majd fel a bezárás lehetősége” – mondta ünnepi beszédében Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint a kormányzati támogatással, 9000 négyzetméteren megújult terület méltó hely lesz majd ahhoz, hogy ismét nagy versenyzőket és híres lovakat neveljen ki a szakág. Orbán Viktor szerint ennek most minden eddiginél nagyobb esélye van, köszönhetően a kormány és a Magyar Lovassport Szövetség közötti együttműködésnek, aminek kiváló példája a 2012-ben közösen elindított Kincsem – Nemzeti Lovasprogram is.

Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke szerint a Kincsem Programnak hála egyre inkább egységben van a hazai lovas ágazat – a verseny, a sport, a tenyésztés, a hagyományőrzés, a turizmus és a gazdasági oldal minden eddiginél nagyobb összhangban van most a felek együttműködése révén. Az elnök úgy véli, kiválóan példája ennek a most átadott, felújított Nemzeti Lovarda.

A Keleti pályaudvar tőszomszédságában, a Kerepesi út mellett található 4,5 hektáros alapterületű lovasközpont 1878-ban épült, a második világháborúban megrongálódott, most a felújítással együtt bővítették is. Az új lovardában helyet kapott egy négyévszakos pálya, egy díjugrató pálya, egy gyakorlópálya, két fedeles lovarda, négy karám, 176 istálló, jártatógép, futószáras kör, állatorvosi kezelő, valamint több iroda, raktár, konferenciaterem és szociális helyiség.

A beruházás keretén belül nem csak megújultak, de funkciójukat tekintve bővültek is a lovarda egyes részei, például a műemléki védettségű főépület, amely visszanyerte klasszikus klubház jellegét, továbbá egy 770 négyzetméteres Tudásközpont is épült, konferenciatermekkel és irodákkal.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

„Az új Tattersall nagy események helyszíne lesz, ami egyúttal hazánk erejét is szimbolizálja majd” – fogalmazott Lázár Vilmos, hozzátéve, hogy sokak számára ez a helyszín jóval több egy lovardánál, hiszen sok lovas egész élete összefügg vele.

Hasonló cipőben járnak – avagy inkább lovon ülnek – azok a lovasok is, akik az ünnepélyes megnyitón tartottak bemutatót a közönség számára. Lovastornászok, díjlovasok, díjugratók és fogathajtók készültek ugyanis ez alkalomból, akik közt tapasztalt bajnokokat és fényes jövő előtt álló ifjú lovasokat is láthattak azok, akik ellátogattak a Nemzeti Lovarda átadó ünnepségére.