- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/ujra-kell-gondolni-a-nemzeti-parlamentek-szerepet/ -

Újra kell gondolni a nemzeti parlamentek szerepét

„Mind a ketten erős Európát akarunk (…), egy erős Európának pedig versenyképes Európának kell lennie” – hangoztatta Orbán Viktor David Cameronnak az unióval kapcsolatos négypontos javaslatáról szólva, amelyből „mi hármat úgy, ahogy van teljes mellszélességgel támogatunk”. „Szellemi és stratégiai egyezés van közöttünk” – fogalmazott.

Közölte: azonos a brit és a magyar álláspont arról, hogy a nemzeti parlamentek szerepét újra kell gondolni az EU-n belül, továbbá hogy az eurózónához nem tartozó országoknak egyenlő elbánást kell biztosítani az EU intézményrendszerében.

12473576_10153786484361093_5220081244256329846_o [1]
Azonos a brit és a magyar álláspont arról, hogy a nemzeti parlamentek szerepét újra kell gondolni az EU-n belül Fotó: Szecsődi Balázs

A Nagy-Britanniában dolgozó magyarok ne szenvedjenek el diszkriminációt!

Egyetértettek abban is – folytatta –, hogy a szociális rendszeren belüli visszaéléseket ki kell iktatni minden EU-tagállamban.

Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a magyar kormány a becsületesen dolgozó magyar emberek érdekében áll ki mindenhol. Ezért azt kérte brit kollégájától, javaslataik megfogalmazásakor legyenek tekintettel arra, hogy a magyar emberek elsöprő többsége Nagy-Britanniában becsületesen dolgozik, és munkájával, befizetéseivel hozzájárul Nagy-Britannia gazdaságához.

Ha ezen a területen változtatni akarnak, azt a visegrádi négyek (Magyarország mellett Csehország, Lengyelország és Szlovákia) szeretnék közösen megismerni és közösen megállapodni róla – tette hozzá, megjegyezve, hogy jó esélyt lát erre.

Utóbbi témáról Orbán Viktor külön is beszélt kérdésre, fontosnak nevezve, hogy a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok ne szenvedjenek el semmilyen hátrányos megkülönböztetést.

Ugyanakkor – közölte – Magyarország minden olyan ésszerű javaslatra nyitott, amely megszünteti a visszaéléseket a szociális ellátások területén, mert „azt mi sem engedjük meg Magyarországon”.

12469428_10153786484616093_558324462882908601_o [2]
A szociális rendszeren belüli visszaéléseket ki kell iktatni minden EU-tagállamban Fotó: Szecsődi Balázs

„Mi nem migránsok vagyunk az Egyesült Királyságban”

Hangsúlyozta: „mi nem migránsok vagyunk az Egyesült Királyságban”, hanem uniós állampolgárok, akik szabadon vállalhatnak munkát az Európai Unióban mindenhol. A magyarok nem élősködni mennek Nagy-Britanniába, nem elvenni akarnak az ott élőktől, hanem dolgozni szeretnének, és jól is dolgoznak – mondta, jelezve, hogy a brit statisztikai hivatal adatai szerint 55 ezer Magyarországon született munkavállaló dolgozik ma Nagy-Britanniában.

Magyarország becslései szerint a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok összességében több adót és járulékot fizetnek be, mint amennyi ellátást kapnak – fűzte hozzá.

Orbán Viktor arra számít, David Cameronnal megtalálják majd azt a megoldást, amely a magyar munkavállalóknak is megfelel, és a brit kormány céljait is szolgálja.

12489341_10153786484776093_3065860831378035481_o [3]
Nagy-Britannia az ötödik legnagyobb befektetője Magyarországnak Fotó: Szecsődi Balázs

Magyarország a jövőben is részt vesz a szíriai és iraki akciókban

A miniszterelnök arról is biztosította brit kollégáját, hogy Magyarország NATO-partnerként – az ország méretéhez illeszkedő súllyal – a jövőben is részt fog venni a szíriai és iraki nemzetközi akciókban.

A magyar–brit kétoldalú ügyeket a kormányfő rendben lévőnek nevezte, emlékeztetve, hogy Nagy-Britannia az ötödik legnagyobb befektetője Magyarországnak, ahol 700 brit cég dolgozik, ezek pedig összesen több mint 50 ezer embert alkalmaznak.

a józan ész azt diktálja, hogy minden felelős kormány védje saját polgárait

A migráció témájában Orbán Viktor kérdésre azt mondta: a józan ész azt diktálja, hogy minden felelős kormány védje saját polgárait. Magyarország fenn akarja tartani a schengeni szerződést, amihez meg kell védeni a schengeni határokat – közölte.

Közzétette: Orbán Viktor [4] – 2016. január 7. [5]

A tájékoztatón Orbán Viktort megkérdezték szerdai lengyelországi magánlátogatásáról is, amelynek során találkozott Jaroslaw Kaczynskivel, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökével. Ezzel kapcsolatban jelezte, látta azokat a „spekulációkat”, amelyek szerint „a lengyelországi öregfiúk-találkozó” összefüggésben lenne a csütörtöki budapesti magyar-brit megbeszéléssel. „Ez nincs teljesen így” – mondta.

Végignézve „a mostani európai, különösen közép-európai politikai palettán, a lengyel kormányzópárt elnöke és jómagam a kevés talpon maradt rendszerváltók közé tartozunk. Ez a szabadságharcosok öregfiúkklubja tulajdonképpen. Örömmel látogattam meg a lengyel barátainkat, és ott megerősítettük a lengyel-magyar stratégiai együttműködést” – fogalmazott.

12440345_10153786484446093_6568453907914924662_o [6]
David Cameron és Orbán Viktor a Szent Korona előtt. Fotó: Szecsődi Balázs

 

David Cameron: Nagy-Britannia és Magyarország is működő Európát akar

Nagy-Britanniának és Magyarországnak hasonló elképzelései vannak az EU-ról, működő Európát akarnak – mondta David Cameron brit miniszterelnök Budapesten.

A brit kormányfő kiemelte a szubszidiaritás jelentőségét, és azt, hogy fair szabályok legyenek, egyenlő bánásmódban részesüljenek az eurózónán belüli és az azon kívüli tagállamok, továbbá, hogy tartsák tiszteletben a nemzetállamokat.

David Cameron kijelentette: Nagy-Britanniának fontos, hogy egy megreformált Európai Unióban maradjon, és az EU-nak is fontos Nagy-Britannia, hiszen az országnak erős a gazdasága. Úgy vélte, lehetséges, hogy az Európai Tanács februári üléséig megoldást érhetnek el.

Közölte: lehetnek olyan országok, amelyek mélyebb integrációt akarnak, de nem egy olyan unió kell, amely „elvesz tőlünk bizonyos dolgokat”. Ugyanakkor a brit miniszterelnök hangsúlyozta egyebek mellett az egységes piac jelentőségét.

Arra is kitért, hogy a megbeszélésen szóba került a brit szociális rendszer is, és bár támogatja az emberek szabad mozgását, hiszen jó, hogy például a britek is mehetnek más európai országokba dolgozni, de figyelembe kell venni, hogy ez a szabad mozgás nyomást jelent a szociális rendszernek, ezért tárgyalni kell erről a kérdésről. Ugyan az februári EU-csúcsig már nincs sok idő, de ha jól, keményen dolgoznak, megállapodást érhetnek el – magyarázta. Emlékeztetett: Nagy-Britanniában 2017-ben népszavazás lesz az EU-tagságról.

David Cameron a szociális juttatások megreformálásával kapcsolatban beszélt arról a lehetőségről, hogy a külföldiek várjanak négy évig, mire hozzájuthatnak a szociális ellátásokhoz, de azt mondta, nyitott más megoldásokra is.

A brit kormányfő arról is szólt, hogy megállapodásra van szükség Szíriában, és Európának szoros és erős külső határvédelem kell. Kiemelte továbbá a minszki megállapodások betartásának fontosságát is.

12401972_10153786484806093_8693648388811106957_o [7]
Megemlékezés a Cipők a Duna-parton című holokauszt-emlékműnél Fotó: Szecsődi Balázs

Cameron üdvözölte, hogy megbecsülik a brit befektetőket Magyarországon

David Cameron azt is elmondta, hogy Magyarország növekedést ért el az utóbbi időben, és alacsony a munkanélküliség, továbbá üdvözölte, hogy megbecsülik a brit befektetőket Magyarországon. Mindkét ország „lelkes” tagja a NATO-nak és az EU-nak – közölte. Mint mondta, jó tapasztalatokat szereztek az elmúlt években a magyar miniszterelnökkel folytatott együttműködésben, ami eredményes jövőt vetít előre, és más témákban is együttműködhetnek. Nem kell újabb tíz évet várni brit miniszterelnök budapesti látogatására – tette hozzá utalva arra, hogy legutóbb 2005-ben járt Magyarországon Nagy-Britannia kormányfője, Tony Blair.

A brit miniszterelnököt az Orbán Viktorral folytatott megbeszélése után a Sándor-palotában fogadja Áder János köztársasági elnök.