„Magyar gyökerekkel, magyar elvágyódással kutattam Keletet, kinyílt előttem egy ajtó, megismertem egy nagymúltú nép életét, kultúráját és művészetem lehetővé tette, hogy ott Iránban szerves részese legyek egy viruló, új korszakokat kereső művészeti életnek! Régóta elkezdődött bennem a vágy, hogy bemutassam az „Útleírás” nevű sorozatot a magyar közönségnek. Az egész egy utazótáskában foglal helyet, és ha kinyitom, mindenki látni fogja, hogy mennyi levél, írás, emlék, festmény gyűlt össze benne az évek során, átitatva örömmel, szomorúsággal, vágyakkal, tapasztalatokkal.”
Így kezdődnek Varga Sinai Gizella ajánló sorai a május 14-ig látható Útleírás című kiállítása bemutatásaként. Az 1944-ben Csákváron született Gizella Budakeszin nőtt fel, és ’56-ban hagyta el Magyarországot. Bécsben az Akademie für Angewandte Kunst nevű főiskolán kezdett el festészetet tanulni, s ott ismerkedett meg iráni származású férjével, Khosrow Sinai-val, aki filmes szakon tanult rendezést és forgatókönyvírást. A házaspár 1967-ben költözött Iránba, ahol Gizella úgy érezte, hogy benne is motoszkál az a motiváció, ami sok magyar emberben: a Kelet utáni elvágyódás, különösen Ady versei után. Iránban azonnal bekapcsolódott az iráni kulturális életben férjével, aki az évek során neves rendező és több nemzetközi díj nyertese lett.
[1]Varga Sinai Gizella közel ötven éve vesz részt aktívan az iráni képzőművészeti életben: 18 önálló és több mint 150 csoportos kiállításban vett részt a világ sok országában, és 20 évig tanított rajzot és festészetet a Maaser Studioban és a Német Iskolában, Teheránban. Tagja az Iráni Festőegyesületnek és alapító tagja a híres női iráni festőcsoportnak, a DENA-nak, amely mint női festőcsoport az első volt a Közép-Keleten. Sok országban kiállítottak DENA-val, amelyeknek híres festők, galériások és professzorok is a tagjai. Mára elmondható, hogy az utóbbi években a művészeti szakokra jelentkezett egyetemi diákoknak hatvan százaléka nő.
A művésznő az utóbbi években művészi workshopokat szervez és vezet külföldön és Iránban, valamint különböző karitatív egyesületeknél is közreműködik, ahol többnyire nehéz szociális körülmények között élő lányokkal, asszonyokkal foglalkoznak, valamint menekültekkel és rákos betegekkel. Magyarország, mindig szívügye volt Gizellának, gyermekei, akik Teheránban születtek anyanyelvi szinten beszélnek magyarul. Jazmin neves szobrászművész Dubaiban, Samira lánya ruha- és díszlettervezői szakot végzett, film- és színházi rendezéssel is foglalkozik, jelenleg Magyarországon él és szintén szívügye, hogy kulturális hidat építsen Irán és Magyarország között.
„Büszke vagyok arra, hogy Irán elismert művésze lettem, de ez csak magyar gyökereimen keresztül volt lehetséges. Mi, magyarok tudjuk a keleti kultúra értékeit, érezzük, hogy valahol odatartoztunk egykor! Óriási megtiszteltetés volt számomra, amikor 2014-ben hazámtól megkaptam a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét és ez még jobban megerősített engem abban a tudatban, hogy a magyar identitáson keresztül művészetem, amit immár majdnem egy fél évszázada gyakorolok, és amely ugyan az iráni talajból táplálkozott, mint minden nagy kultúrák hagyománya és szépsége nem csak egy néphez tartoznak, hanem az egész világhoz” – vallja Gizella.
Képei különböző gyűjteményekben és múzeumokban szerepel, a legfontosabbak: az iráni The Bank Pasargad Art Collection, a teheráni Museum of Contemporary Art, a teheráni Quran Museum, a szolnoki Damjanich János Múzeum, a párizsi George Pompidou Center.
„Varga Sinai Gizella magyarként, nőként, a 3000 éves perzsa kultúra, Irán jelenkori művészetének elismert szereplőjeként, a 12 kortárs, iráni festőnőből álló DENA-csoport alapító tagjaként, több mint 40 színházi darab, és film díszlettervezőjeként és színészeként, számos performansz írója és rendezőjeként kiállításaival bejárta a világot” – idézte fel a művész életének legfontosabb állomásait Lévai Anikó a tárlat megnyitóján. (A teljes köszöntőbeszéd a cikk végén olvasható.)
Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke – akinek majdnem minden filmjében „keresi a Keletet” – úgy beszélt Varga Sinai Gizella képeiről, hogy azok ihletet adnak: izgalmas dolog látni, mennyire dominál bennük az álomszerűség és a varázslat, és hogyan ötvözi a művésznő a magyar és az iráni kultúra örökségeit játékosan azzal, hogy európai alapmotívumokat használ keleti anyagokon. Jankovics Marcell szerint a festőnő több képén megjelenő kétféle motívum rendre egy harmadik jelentést hordoz magában. Mint mondta, Varga Sinai Gizella kiállítása „időrabló kiállítás”, ha valóban el akarunk merülni egy-egy festmény gazdag részleteiben.
A bemutatón a művésznő festményein túl az a Gizella életét és művészetét feldolgozó film is látható, amelyet Khosrow Sinai filmrendező, a művész férje készített feleségéről. Varga Sinai Gizella Útleírás című kiállítása 2007-ben Finnországból indult vándorkiállításként, Budapest a hetedik állomás, amely a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a Magyarok Háza rendezésében valósult meg a Várkert Bazárban.
* * *
Lévai Anikó köszöntőbeszéde:
Kedves Hölgyeim és Uraim! „Ha visszanézek az ÚT-ra, amelyet mögöttem hagytam, és amely majdnem fél évszázadig tartott, úgy érzem magam, mint a mesebeli hősök, akik kincseket találtak és most visszatérnek a szülői házba, hogy megmutassák azokat szeretteiknek! Hosszú, hosszú utazás volt: izgalmas, gyönyörű, veszélyes, néha kalandokkal teli, de megérte”.
Talán ráismernek Varga Sinai Gizella Útleírásának nyitó gondolataira, amikkel kiállításának elején fogad minket. Egy révbe ért nő, művész, anya, feleség sorai. Nem pusztán azért, mert magyarként, nőként a sokunk által csodált háromezer éves perzsa kultúra, Irán jelenkori művészetének elismert szereplője, a 12 kortárs iráni festőnőből álló Dena csoport alapító tagja, aki kiállításaival bejárta a világot, ráadásul több, mint 40 színházi darab és film díszlettervezője és színésze, számos performance írója és rendezője. Révbe érés alatt azt a harmonikus állapotot is értem, amit ezekből a sorokból érezhetünk: egy elégedett, magával – és így környezetével is – békében élő, feltehetően boldog, alkotó nő.
Azt tapasztalom, hogy ezt a megérkezettséget éppen azoknál tapasztaljuk, akiknek az élete nagyon is nyughatatlan volt, változatos, fordulatokkal teli, akik körül zajlott a történelem – és Gizella élete ilyen volt, ezt nyugodtan mondhatjuk. A második világháború utolsó évében született, szülőfaluja Csákvár. A rákosi érában nőtt fel, és azt olvastam, hogy édesapjától, aki neves művész, operaénekes volt, állandóan azt hallotta, menni kéne, menni kéne – de azt látta, hogy ennek ellenére marad… Édesapjával utazott el Bécsbe is, ahol ő maradt, édesapja pedig visszajött Magyarországra. Csaknem ötven éve egy diktatúrából emigrálva rövidesen – saját szavaival élve – „egy másik diktatúrában”, Iránban találta magát, majd a szörnyű iráni-iraki háborúban, de visszatekintve életének ezekre a kacskaringóira a kincseket említi csak, és azt mondja: megérte. Valami ilyesmit értek teljes élet alatt.
A szülői házból elvágyódó, majd az izgalmas, gyönyörű, veszélyes, kalandos utazás – az élet – során felnövő gyermeket egy dolog vonzza vissza a szülői házba, haza: a szeretet. Ebből meglehetősen sok sugárzik felénk, magyarok felé az Útleírásból.
A hazából elvágyódás kapcsán egy interjújában Gizella Adynak Az elsüllyedt utak című versét említette. Új, csodás illatok, fölfelé törő utak csábítására becsapta maga mögött a kaput – ezt élte át a költővel együtt. „S száz út végén nem vettem észre,/ hogy már minden utam elhagyott”- írja Ady, érzi Gizella. Mégis termékeny ez a fájdalmasnak tűnő lelkiállapot is, mert a festőnő arra ismert rá, és erről mesél ebben az interjúban, hogy tulajdonképpen minden fal egy ajtó.
Kedves Hölgyeim és Uraim!
Gizellának ez a felfedezése meghatározza az élethez való hozzáállását, ez tükröződik – számomra legalábbis jól láthatóan – írásain és képzőművészeti alkotásain egyaránt. Mi pedig nagyon boldogok lehetünk azért, hogy hazahozta nekünk csodálatos útitáskáját, élete szeretettel gyűjtögetett kincseit, és betekintést enged számunkra ebbe a csodás gyűjteménybe.